Érdekel a lakberendezés, mindig érdeklődéssel olvasom a legújabb trendekről szóló cikkeket a weben. Főleg a bútordarabokkal kapcsolatos dolgokat figyelem és ha tehetem, mindig olyan darabokat választok, amelyek nemcsak praktikusak és szépek, de divatosak is. Ennek megfelelően lehetőségeinkhez képest, viszonylag gyakran, pár évente cseréljük a bútorainkat. Idén nem így történt, mert a bútorváltást beelőzte egy másik beruházás. Ezt viszont egyáltalán nem bántam mert egy nagyon előremutató, környezetbarát és gazdaságos lehetőséggel éltünk, ami elég meggyőző volt számomra. Emellett spórolni is tudunk vele, ami még szimpatikusabbá teszi használatát. Ez nem más, mint a háztartásban szükséges elektromos áram napelem rendszerrel történő előállítása.
Egyik este történt ugyanis, hogy mutattam a férjemnek a weben a legújabb kiszemeltjeimet, már ami a bútorokat illeti. Már éppen rákérdeztem volna, hogy szerinte a nappaliban az ablak alatt hogyan mutatna az általam kiszemelt komód erre visszakérdezett, hogy szerintem hogyan mutatna a házunk tetején egy vadonatúj napelem rendszer. Kicsit meglepődtem, de tetszett az ötlet, korábbi böngészgetéseim során én is olvastam róla, hogy ez a lehetőség manapság már egyéni háztartásoknak is elérhető, és számos előnye van a használatának. Csökken a háztartás rezsije, hiszen esetenként akár nullára is redukálódhat az elfogyasztott energia költsége, hiszen azt napelemrendszer használatával mi magunk állítjuk elő.
Kértem a párom, hogy mutasson már weboldalt, vagy céget, akik ezzel foglalkoznak, mert szeretnék és is egy kicsit utána olvasni a témának. A Napelemrendszer.info weboldalt mutatta meg, amit érdeklődéssel kezdtem én is böngészgetni, és már elsőre is nagyon tetszett, amit láttam. Természetesen a főoldalon azzal várnak, hogy nem lesz többé villanyszámlánk, de emellett azért más előnyei is vannak egy ilyen rendszernek. Persze kell rá beruházni, de hosszútávú befektetésként megtértül. Környezetkímélő, hiszen megújuló energiaforrást használ és több évtizedes tartóssággal is nyugodtan számolhatunk egy-egy ilyen napelem rendszert illetően. Engem leginkább az ár érdekelt volna, de megtudtam, hogy egyéni árszabással dolgoznak, aminek több, teljesen érthető oka van.
Az ár többek között függ attól, hogy a felszerelendő rendszerek közül milyen típusút választunk. Ez többféle lehet, működésüket részletesen elmagyarázza a Napelemrendszer.info weboldal teljesen érthető nyelvezettel. Ezen kívül függ attól is, hogy mekkora leendő berendezésünk teljesítménye. Ezt az alapján számolják ki, hogy mekkora a háztartásunk éves energiaigénye. Ezek mellett meghatározó még az is, hogy milyen egyéni adottságai vannak ingatlanunknak, melyre a napelemrendszer felszerelését tervezzük. Ezen kérdések megválaszolására egy helyszíni felméréskor kerül sor, amelyet a honlapon található űrlap kitöltése után és a kapcsolatfelvételt követően rövid időn belül elvégeznek.
Kíváncsi lettem volna, hogy a házunkat illetően milyen költséggel kell számolni, ezért én is az űrlap kitöltése mellett döntöttem, majd vártam, hogy a Napelemrendszer.info-tól jelentkezzen egy szakember. Ez rövidesen meg is történt, ahogyan az is, hogy időpontot egyeztettünk az ingyenes helyszíni felmérésre.
Kicsit izgultam, mert hiába olvastam el minden információt A-tól Z-ig, azért mégsem éreztem magam 100%-ig tájékozottnak a témában. Mint utólag kiderült nem is kellett, mert profi szakember érkezett hozzánk, aki részletesen elmagyarázott mindent és készséggel válaszolt az összes felmerülő kérdésre. Ez még inkább megerősített minket a döntésben, hogy felrakassuk a napelemrendszert házunk tetejére.
Kiválasztottuk hát a számunkra legmegfelelőbb berendezést, illetve számba vettük, hogy milyen adottságai vannak a házunknak. Ezen kívül szükség volt még az éves energiafogyasztást megadására, illetve elgondolkodni azon, hogy van -e még egyéb elképzelésünk, kívánságunk. Amikor elfogytak a kérdések és megbeszélnivalók is, elköszöntünk, és vártuk az árajánlatot. Ez pár napon belül meg is érkezett és nagyon jutányosnak találtuk egy ilyen komoly beruházáshoz mérve. Már megvan az időpont, hogy mikor hozzák a napelemeket, hogy felszereljék a háztetőre és be is üzemeljék.
Ezúttal nem bútorok fognak ugyan jönni, de én legalább olyan lelkesedéssel és örömmel várom a napot, amikor megérkeznek majd.